LED izzók
Elsősorban azzal kezdenénk, hogy tisztába vagyunk vele, hogy a led nem izzik, még csak nem is ég, hanem világít és egyben egy fényforrás! Viszont mivel mi kereskedők vagyunk, nem pedig laboratóriumi szakemberek és a vevőink 80-90%-ban izzó és égő elnevezéssel keresik ezen termékeket is, ezért Cégünk is így fogja nevezni: Led izzó!
A LED-es (Lighting Emitting Diode) izzó napjaink jelensége és egyúttal filozófiája is. A LED-dióda egy elektromos feszültségforráshoz csatlakoztatott félvezető chip. Körülötte olyan anyagból készült réteg (például gyanta) van, amely a sugárzott fény szükséges optikai tulajdonságait biztosítja. Az izzóval ellentétben, ahol nincs jelentősége az elektromos áram áthaladási irányának, a LED-dióda csakis az engedélyezett irányban köthető be, és csak egyenáramot használhat. Váltóáramhoz történő csatlakoztatás esetére ezért a LED-es világítótest egyenirányítóval van ellátva.
LED-es izzóinkat prémium összetevőkkel szereljük fel. Olyan, a LED-es technológia terén a világ élvonalába tartozó műhelyek LED-es chipjeit használjuk, mint az EPISTAR, a SAMSUNG, a NICHIA, a CREE, a SHARP és a TOSHIBA.
Az EMOS LED-es izzói kiemelkedő élettartammal és minimális fényáramveszteséggel bírnak. A szokásos használat mellett több mint 10 évig mindennap jó szolgálatot teljesítenek.
A színvisszaadási index az összes LED izzónál min. Ra 85-nek felel meg. A be-és kikapcsolások száma 55 000-től – 200 000-ig terjed, az izzó típusától függően. A LED izzók élettartama 25 000 – 30 000 óra. Nem használható fényerőszabályzóval.
Keresés szűkítése
Kijelöltek összehasonlítása (0)
V-TAC LED izzó E14 (3W/250 lm) gömb P45 - természetes fehér
- Világítási szög: 180 °
- Színhőmérséklet: Természetes fehér 4000K
- Élettartam: 20.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 25W normál izzó
- Garancia: 2 év
- Méret: 45 x 80 mm
290 Ft
V-TAC LED izzó E14 (4W/320 lm) gyertya láng - természetes fehér
- Világítási szög: 220 °
- Színhőmérséklet: Természetes fehér 4500K
- Élettartam: 20.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 30W normál izzó
- Garancia: 2 év
- Méret: 38 x 128 mm
390 Ft
V-TAC LED izzó E14 (4W/320 lm) gyertya láng - meleg fehér
- Világítási szög: 220 °
- Színhőmérséklet: Meleg fehér 2700K
- Élettartam: 20.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 30W normál izzó
- Garancia: 2 év
- Méret: 38 x 128 mm
390 Ft
V-TAC LED izzó E14 (4W/320 lm) gyertya - meleg fehér
- Világítási szög: 200 °
- Színhőmérséklet: Meleg fehér 2700K
- Élettartam: 20.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 30W normál izzó
- Garancia: 2 év
- Méret: 38 x 107 mm
390 Ft
V-TAC LED izzó E14 (4W/320 lm) gyertya láng - hideg fehér
- Világítási szög: 220 °
- Színhőmérséklet: Hideg fehér 6000K
- Élettartam: 20.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 30W normál izzó
- Garancia: 2 év
- Méret: 38 x 128 mm
390 Ft
V-TAC LED izzó E14 (6W/470 lm) gömb P45 - természetes fehér
- Világítási szög: 180 °
- Színhőmérséklet: Természetes fehér 4000K
- Élettartam: 20.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 40W normál izzó
- Garancia: 2 év
- Méret: 45 x 80 mm
450 Ft
V-TAC PRO LED izzó E14 (5,5W/470 lm) gömb P45 - meleg fehér
- Világítási szög: 180 °
- Színhőmérséklet: Meleg fehér 3000K
- Élettartam: 30.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 40W normál izzó
- Garancia: 5 év
- Méret: 45 x 81 mm
490 Ft
V-TAC LED izzó G4 (1,5W/100 lm) kapszula (JC) - természetes fehér
- Feszültség: 12V AC/DC
- Világítási szög: 300 °
- Színhőmérséklet: Napfény fehér 4000K
- LED chip: SMD
- Élettartam: 15.000 óra
- Garancia: 2 év
- Méret: 10 x 40 mm
FIGYELEM: a termék nem üzemeltethető elektronikus transzformátorról, csak stabilizált DC12V LED tápegységről!
690 Ft
V-TAC LED izzó G4 (1,5W/100 lm) kapszula (JC) - meleg fehér
- Feszültség: 12V AC/DC
- Világítási szög: 300 °
- Színhőmérséklet: Meleg fehér 3000K
- LED chip: SMD
- Élettartam: 15.000 óra
- Garancia: 2 év
- Méret: 10 x 40 mm
FIGYELEM: a termék nem üzemeltethető elektronikus transzformátorról, csak stabilizált DC12V LED tápegységről!
690 Ft
V-TAC LED izzó G9 (2,5W/200 lm) kapszula (JC) - meleg fehér
- Világítási szög: 300 °
- Színhőmérséklet: meleg fehér 3000K
- Feszültség: 220-240 V
- Élettartam: 15.000 óra
- Garancia: 2 év
- Méret: 16 x 48 mm
690 Ft
V-TAC PRO LED izzó G4 (1,5W/100 lm) kapszula (JC) - természetes fehér
- Feszültség: 12V AC/DC
- Világítási szög: 300 °
- Színhőmérséklet: Napfény fehér 4000K
- Élettartam: 30.000 óra
- Garancia: 5 év
- Méret: 12 x 39 mm
FIGYELEM: a termék nem üzemeltethető elektronikus transzformátorról, csak stabilizált DC12V LED tápegységről!
750 Ft
EMOS Basic LED izzó E14 (6W/510 lm) kisgömb - meleg fehér
- Világítási szög: 180 °
- Színhőmérséklet: meleg fehér 3000K
- LED chip: SMD
- Élettartam: 20.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 42W normál izzó
- Garancia: 2 év
- Méret: 82 × 45 × 45 mm
- fényhasznosítás: 85 lm/W
- energiaosztály (2021.9.1 -től): F
770 Ft
EMOS Basic LED izzó E14 (6W/510 lm) gyertya - meleg fehér
- Világítási szög: 220 °
- Színhőmérséklet: Meleg Fehér 3000K
- LED chip: SMD
- Élettartam: 20.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 42W normál izzó
- Garancia: 2 év
- Méret: 100 × 38 × 38 mm
770 Ft
EMOS Basic LED izzó E27 (6W/510 lm) gyertya - meleg fehér
- Világítási szög: 220 °
- Színhőmérséklet: Meleg Fehér 3000K
- LED chip: SMD
- Élettartam: 20.000 óra
- Fényerőszabályzás: NEM
- Fényerő megfelel: 42W normál izzó
- Garancia: 2 év
- Méret: 100 × 38 × 38 mm
770 Ft
V-TAC LED izzó G9 (2W/230 lm) kapszula (JC) - természetes fehér
- Világítási szög: 240 °
- Színhőmérséklet: napfény fehér 4000K
- Feszültség: 220-240 V
- Élettartam: 15.000 óra
- Garancia: 2 év
- Méret: 14,5 x 43,5 mm
790 Ft